SZC logo

Nyíregyházi Szakképzési Centrum

OM kód: 203045/011 | 4400 Nyíregyháza, Dugonics u. 10-12.

Intézmény logo

Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Történet

Történet

TörténetTörténet

A Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium nemcsak a város, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb tanulólétszámmal rendelkező iskolája. A méretéből adódik ismertsége is. Talán nincs olyan ember Nyíregyházán és a megyében, aki ne hallott volna a Wesselényiről vagy régi nevén a 107-esről.

Az intézmény önálló története egy különválást követően 1969-ben kezdődött. 1974-ben költözött jelenlegi helyére, az akkor vadonatúj iskolaépületbe. A kollégium és a központi tanműhely átadására 1979-ben került sor, ekkor vált teljessé az épületkomplexum, amely ma közel ezer tanuló színvonalas szakképzését biztosítja.

Egy pályázatnak köszönhetően a főépület 2010-ben teljesen megújult, és egy új sportcsarnok megépítésére is sor került.

A fejlődés az oktatásban is folyamatos volt. A szakmunkásképzés az évek során szakközépiskolai és technikusképzéssel bővült, beindult az érettségire felkészítő felnőttoktatás. Bekapcsolódtunk az IPOSZ-, PHARE- és világbanki-, SZFP- programokba, valamint a CISCO-SYSTEMS Akademic képzésbe. Fontos mérföldkő volt a felsőfokú mérnökasszisztensi képzés beindítása a faiparban. A hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók között sokan tanulási nehézségekkel, magatartási zavarral küzdenek. Az ő szempontjukból különösen hasznos volt a TÁMOP 3.1.4/08/2. „Kompetencia alapú oktatás” és az IPR programban végzett intézményi tevékenység.

Az utóbbi években új problémákkal találtuk szemben magunkat: a lemorzsolódás és a bukások számának növekedésével, az érdektelenséggel, motiválatlansággal. Ezekre kíván reagálni a GINOP-6.2.3-17-2017-00017 „Nyíregyházi Szakképzési Centrum átfogó fejlesztése” projekt, illetve a GINOP-6.1.3-17 Idegen nyelvi készségek fejlesztése pályázat, melyek végrehajtásában aktívan részt veszünk. A munkaerőpiac kihívásaihoz alkalmazkodva, és élve a jogszabályi lehetőséggel, felnőttoktatás keretében másodszakma szerzési lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek.

Az elmúlt évek során olyan képzési kínálat kialakítására törekedtünk, mely lehetővé teszi azt, hogy a hozzánk érkező tanulók a nekik megfelelő ütemben és szinten vegyenek részt a képzésben.


Partnereink

SZC logo

Nyíregyházi Szakképzési Centrum


Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium

4400 Nyíregyháza, Dugonics u. 10-12.

Telefon: +36701995726

E-mail: suli@wmk.hu

OM azonosító: 203045/011

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/000935


2024Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium